Stephan:
Már felöltözve vártam, hogy a nagy sportkocsi begördüljön a bejáraton. Az
előszobában ültem Lilivel, aki dühös pillantásokat küldött felém.
- Mit
fogsz neki mondani, ha belép? – Kérdezte, én pedig nem tudtam, mit kéne
feleljek, így csak a vállamat vonogattam. - Tudod azt kéne mondani, hogy
sajnálod és elveszed két hét múlva.
- Úgy gondolod,
hozzám akar jönni ezek után? - Kérdeztem és hangomból kiszűrődött, hogy már a
kérdést is hülyeségnek gondolom.
- Ha
magamból indulok ki akkor biztos. - Magyarázott, miközben felállt és idegesen
járkálni kezdett. - Nem gondolnám.
- Szeret
téged, és én nagyon bízom benned...vagyis bennetek.
- Mi van,
ha én nem akarom elvenni? - Tettem fel a kérdést mire megütközve állt újra velem
szembe.
- Nem
akarod?
- Nem,
sőt átgondoltam mindent és arra jutottam, jobb, ha tartunk, egy kis szüntetet.
- De
Stephan...
- Lili ez
nekem nem megy. Szeretem, de akkor se. Szükségem van egy kis időre, és arra kérlek,
ne haragudj rám. Ismerem magam, és tudom, ha ezt folytatom csak rosszabb lesz.
Valószínű nem feküdtem volna le Kamillával, és nem inogok meg, ha bíztam volna
abba, hogy ez most Kittivel jó.
- Jó, én
innentől kezdve nem szólok bele a döntésedbe, de gondolj arra, hogy a húgomnak
ez volt az álma, és erre készült már hónapok óta.
-
Megbeszélem vele és majd úgy döntök. - Szóltam, és egy nagy sóhaj után így
folytattam. - Nem akartam neki fájdalmat okozni.
- Már
késő, de készülj! Úgy hallom megjöttek.
Lili:
Stephannal való beszélgetésem már kicsit nyugodtabb hangulatban telt, és bár
nem tudtam azonosulni az ő nézőpontjával, úgy gondoltam elengedem a dolgokat. Viszont
legbelül féltem mi lesz, ha találkoznak. Mikor meghallottam az autó hangját
idegesen rendezgetni kezdtem az asztalon lévő virágokat, és örültem mikor
Zlatan belépett az ajtón, Kitti nagy bőröndjével együtt. Arcán furcsa mosoly
jelent meg, amit sehova nem tudtam tenni. Mi a fenét mosolyog mikor ez a
helyzet abszolút nem vicces, de nem volt időm ezen mélázni, hiszen az ajtóban
Kitti jelent meg. Szemei vörösen tekintettek rám és mérhetetlen szomorúságot
tükröztek.
- Kitti.
- Szaladtam hozzá és szorosan átöleltem miközben kitört belőle a sírás.
Próbáltam megnyugtatni, de a könnyei sehogy sem apadtak el, és nem is akart
mozdulni az ajtóból, hiába kínáltam hellyel. A két fiú csak csendben figyelt,
míg végül Zlatan unta meg a dolgot.
- Esetleg
leülhetnétek és Stephan is elmondaná az álláspontját.
- Nem
vagyok rá kíváncsi. - Mondta húgom és szúrós szemmel nézett az asztalnál ülő
olasz fiúra.
- Kitti
lehet tényleg jobb, ha meghallgatod, és átbeszélitek a dolgokat. Addig én
csinálok egy limonádét, vagy valamit. Biztos szomjas vagy, de ha kérsz valamit
enni, azt is mond meg. - Szóltam kedvesen miközben az asztalhoz vezettem a
lányt, aki bár vonakodva, de leült Stephan mellé.
- Zlatan
segítesz nekem? - Fordultam barátomhoz, aki szerencsére vette a lapot, és
követett a konyhába, és reméltem, ha ketten lesznek, áttudják beszélni a
dolgokat.
Stephan:
Ahogy Kitti belépett az ajtón és én vörös szemeibe néztem a szívem
belefacsarodott a látványba. Rossz volt hallani a sírását, és rossz volt, hogy
nem tudom megnyugtatni. Lili nagy nehezen az asztalhoz kísérte, majd diszkréten
egy mondvacsinált üggyel a konyhába vonultak. Csak néztem a szipogó lányt, aki
olyan törékeny és édes volt. Kezei az asztalon pihentek, én pedig óvatosan
megfogtam az egyiket és belekezdtem a mondani valómba.
-
Sajnálom, és tudom, hogy hibáztam, de hidd el megbántam a dolgot. Nem akartalak
soha megbántani, és azt sem akartam, hogy miattam légy szomorú.
- Ez nem
jött be! - Vágta oda morcosan. - Megbántottál és olyan dolgokat tettél, amire
nincs bocsánat! Mindezt még tetézte, hogy annyi emberség sincs benned, hogy a
szemembe mond!! Milyen férfi az ilyen? - Kérdezte és az utolsó mondatot már kiabálva
zúdította a nyakamba.
- Csak
hallgass meg!
- Nem
vagyok rád kíváncsi!
- Nem
voltál velem, a nagy eseményeimnél, és a nagy pillanataimnál...
- Mert az
esküvőre koncentráltam! Arra, hogy életünk legjobb napja csodálatos legyen!
Semmi más nem lebegett a szemem előtt már hónapok óta, csak, hogy minden
stimmeljen. Erre te összefekszel egy ribanccal! Bazd meg tudod!!
- Kitti
én...
- De
igen! Tudom, hogy Kamillával voltál együtt, és kár tagadnod! Pont azzal a ribanccal,
aki szinte mindenkivel összefekszik, csak, hogy hírnevet szerezzen magának,
vagy behúzza a vonalakat.
- Honnan
tudod? - Lepődtem meg.
- Zlatan
monda el a kocsiba!
- Ezt nem
hiszem el! - Túrtam bele a hajamba és rosszul esett, hogy az árult el akiről
azt hittem mellettem áll ebben a helyzetben. Mérgembe a konyha felé vettem az
irányt és dühösen Zlatannak szegeztem a kérdést:
- Mondd,
milyen jogon pofázod el a dolgaimat?
- Miről
beszélsz? - Kérdezte zavartan.
- Te
mondtad el Kamillát?
- Csak
kicsúszott a számon. - Mentegetőzött.
- Te
elmondtad Kittinek? - Fordult Lili is Ibra felé.
- Igen,
de véletlen volt értsétek már meg!
- Semmi
jogod nem volt hozzá!
- Jó
tudjátok mit befejeztem! Elegem van ebből! Oldjátok meg! - majd ledobva a kezében lévő citromot becsörtetett a szobába Lili pedig
utána.
- Szóval
igaz, ugye? - Kérdezte Kitti a hátam mögül én pedig bólintottam, miközben Lili
és Zlatan kiabálását hallottuk a fenti szobából.
Lili:
-
Mondd minek kellett ezt csinálni? - Mentem Zlatan után a lépcsőn.
- Nem
érted, hogy véletlen volt?
-
Persze...véletlen mi? - Horkantottam fel. - Nem volt hozzá jogod, és nem kellett
volna ezt csinálni.
- Lili
nem érdekelnek a húgod baromságai, és nem akarom, hogy ez miatt veszekedjünk,
szóval nagyon kérlek, ezt fejezd be. Érted? - Nézett rám és mogyoró szemei
pedig sajnálatot tükröztek, de én túlságosan mérges voltam rá.
- Akkor
talán be kellett volna fognod! A húgom most nagyon ingatag, és Stephan nagyon
megbántotta.
- Azért
Kitti sem olyan ártatlan, mint aminek ti látjátok.
- Mégis,
hogy mondhatsz ilyet a húgomról? Mi az, hogy nem olyan ártatlan?
- Végig
manipulált téged és Stephant is!
- Ez nem
igaz!
- De...
tudod a drága kishúgocskád nem csak a bár vezetésével foglalatoskodott az
elmúlt napokba, hanem más dolgok is közre játszottak abban, hogy olyan sok időt ott volt.
- Miről
beszélt? - Húztam össze a szemöldökömet.
- A
testvéred újra elkezdett táncolni.
- Ez nem
igaz, Kitti már befejezte... és soha nem tenné újra.
- Kicsim,
látod, hogy mennyire manipulál mindenkit. - Lépett közel hozzám, és megpróbált
megölelni, de én eltoltam magamtól, és lesiettem a lépcsőn, hogy testvérem
szemébe vágjam a kérdést.
- Kitti
mi az, hogy újra táncolsz?
- Mi? -
Lepődött meg Stephan, Kitti arca pedig egyből vörösbe változott. - Halljam igaz
amit Zlatan mondott? Tényleg táncolsz?
- Én...
elakartam mondani, de... - fordult Stephan felé. - Nem volt rá időm...
és...
- Újra
táncolsz? De hát nem ezt beszéltük meg... és miért? Mióta?
- Már
majdnem két hónapja!
- Basszus
Kitti, újra ezt csinálod? Mit képzelsz? Azt hittem már befejezted a
kurválkodást?
- Lili ez
nem az... nem vetkőzök.. én csak.. - Kezdte és újra elsírta magát, de ezek a
könnyek már nem tudtak meglágyítani. Legszívesebben egy hatalmas pofont
kevertem volna le neki.
- Két
hónapja megy ez és én nem tudok róla? - Ült le Stephan és láttam rajta, hogy
mindenre számított, de erre nem. Közben Zlatan is újra lejött a lépcsőn és
próbált nyugtatgatni, sikertelenül. Nagyon dühös és csalódott voltam
testvéremre. Nem tudtam kinek kéne az oldalára állnom, hiszen már mindketten
hibáztak.
- Úgy
alakult, hogy a bár eddigi koncepciója nem ment...vagyis nagyon akadozott. A
vendégek nem úgy jöttek, mint eddig, és a beszállítók is nagyon megemelték az
árakat. Szükségünk volt valamire, és ekkor Albin újra előállt azzal, hogy
legyenek újra táncos lányok. Persze erről hallani sem akartam először, és a
három másik lányból egy azt mondta, hogy ha táncolni kell, felmond. Így is
történt, én pedig ott maradtam kettejükkel, és... nem volt más választásom. Így
belementem, a bár pedig most újra megy...
-
Hihetetlen. - Nézett rá Stephan. - Neked is azonnal felkellett volna mondani!
- Már
tudom, és belátom, hogy hibáztam, és valószínű nem történtek volna meg ezek a
dolgok, ha otthagyom a munkát. Viszont mikor veszekedtünk, és megláttam a
leveledet visszamentem a bárba és felmondtam. Azonnal felmondtam, és nem
érdekel már a bár... akkor csak te érdekeltél, és az esküvő. Viszont ami
kiderült nagyon fáj! - Sírt Kitti. - Úgy gondolom mindketten hibáztunk, és...
én elnézem neked, amit tettél, ha te is megbocsájtasz nekem! - Lépett közelebb
barátomhoz, de ő inkább felállt és arrébb ment. Ahogy végigmért húgomon
mintha undort láttam volna meg arcán. - Nagyon kérlek beszéljük át...
- Idegen
férfiak fogdostak és legeltették rajtad a szemüket. Ezt nem tudom egyhamar
feldolgozni Kitti. Hányingert kapok tőled!
-
Szerinted én nem érzem magam rosszul? Ne akarj engem beállítani bűnbaknak Stephan!!
Megcsaltál Kamillával!
- Tudod
rájöttem, hogy szinte semmit nem tudunk egymásról, így pedig nincs értelme
folytatni.
- NE! -
Szaladt oda hozzá a lány. - Nem akarom, hogy vége legyen. Tudom, hogy megtudjuk
beszélni!
- Kitti
nagyot csalódtam benned. - Szólt Stephan csendesen és az ő szeméből is
kigördültek a könnyek. Újra a konyha felé húztam Zlatant, aki bár vonakodva, de
újra követett. Nem akartam, hogy előttünk ne bírjanak beszélni és mivel nyitott
úgyis minden szót hallottunk. - Sosem hittem volna, hogy azok után, amiket
meséltél a Svéd munkádról újra felállsz a rúdra és táncolsz. Ne haragudj, de
akármennyire is szeretlek, érzem, hogy ez már nem megy. Legyen vége. Sajnálom!
Vigyázz magadra és...
- Persze menekülj csak el a problémák elől!!
Az sokkal könnyebb, mint átbeszélni a dolgokat!! - Kiabálta húgom, de Stephan hajthatatlan
volt.
-
Bocsánat, de nekem ez már nem megy! - Törölte meg könnyes szemeit, majd
elköszönt tőlünk és szomorúan kilépett az ajtón, Kitti pedig zokogva berohant
az egyik lenti szobába. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése